A dohányzás káros az egészségre szokták mondani. Ezt már sok tanulmány bebizonyította, de hiába bármilyen ismeretterjesztés, aki nem akar leszokni az soha nem is fog. Kérdés, hogy miért ragaszkodnak sokan annyira a függőségükhöz? Valószínűleg a gyenge akaraterő játszik ebben főszerepet, valamint a problémák előli menekvés. Hiába a súlyos betegségek réme, az sem elég nagy ahhoz, hogy változás történjen. Ha mégis meglenne erre az elhatározás, akkor az e cigi olyan alternatíva, amit megéri kihasználni. Fontos ugyanakkor, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Vannak ugyanis, akik azzal az elképzeléssel fektetnek be valamilyen e cigi termékbe, mert gondolják majd ezzel leszoknak, aztán azon kapják magukat, hogy a hagyományos füstölés mellett a gőzölés ugyanolyan ütemben zajlik. A baj akkor van, ha a nikotinbevitel ezzel párhuzamosan nő, ugyanis az e cigi használható csak pöfékelésre a szenvedély kiélése nélkül. Túladagolásra itt is van esély, tehát csak okosan. Amennyiben viszont sikerül az e cigi révén legalább a másik vonalat elhagyni, akkor máris jó az irány. Nem lehet azt mondani, miszerint egészséges lenne az e cigi, de legalább az égésből keletkező kátrányok és aromás vegyületek nem jutnak a tüdőbe, ami önmagában jó kezdet. Az ecigaretta.eu weboldalon minden hasznos információt megismerhetünk ezekről a technikai fejlesztésekről. Az e cigi az utóbbi években elkezdett nagyot hasítani a piacon és jelentős kedveltségnek örvend, ami új trendeket nyit ezen a téren. Lássuk, hogy mit tud ez adni nekünk pontosan és megéri-e részesévé válnunk az élménynek.